ALAIN BOMBARD: Önkéntes hajótörött (6)

Az elindulás

Az expedíciónk körüli hírverés igen rossz feltételeket teremtett indulásunk számára. Nem vitás, hogy a rendes hírszolgálatnak tájékoztatnia kell a közönséget, de hát a legtöbb embert a puszta tényeknek nem az elmondása, hanem a tálalása érdekli. Igy viszont igen sokan teljesen hamis képet kaptak vállalkozásunk szelleméről, mások szemében pedig le is rontották hitelünket. Az indulás „szenzációja" közepette elfeledkeztek arról, mi is volt a tulajdonképpeni célunk a Földközi-tengeren: semmi egyéb, mint saját magunk és a felszerelés kipróbálása. Igy aztán természetes, hogy minden látszólagos ellentmondás azzal, amit mondottunk, vagy amit - s ez a súlyosabb eset - a szánkba adtak, teljesen lejárathatta expedíciónkat. Nem gondoltak arra, hogy minden kísérletnél először tétovázik és próbálkozik az ember. Akaratunk ellenére vastagbetűs újságcímekben szerepeltünk. A Földközi-tenger, mint már mondottam, nem lehetett egyéb, mint főpróba, és nem is akartuk, hogy más legyen. Ha a gyöngeség legkisebb jelét mutatjuk, el lehetünk készülve arra, hogy ócsárolnak, leköpködnek bennünket. A sajtó idő előtti közbeavatkozását meg súlyosabbá tette az a körülmény, hogy kísérletünk ellentmondott az általánosan elismert normáknak és a józan észnek. Eretnek voltam, méghozzá több okból is. Először: egy kormányozhatatlannak tartott vízijárművel előre meghatározott pontra akartam eljutni. Ez az első eretnekség felháborította a tenger- és a hajózás szakembereit. Több specialista kijelentette, hogy még az Hyéres-szigeteket sem fogjuk elhagyni. Még súlyosabb bűnömül azt rótták fel, hogy szembeszegültem a közhiedelemmel, amely szerint lehetetlenség kizárólag a tenger termékeiből megélni, hiszen már a sós víz is ihatatlan. Végül pedig hadd idézzek az egyik „nagy tekintélyű" újságban megjelent cikkből: „A tapasztalt tengerészek sem érzik magukat biztonságban a tenger, a szelek és az áramlatok szeszélyeitől, s ugyanakkor egy újonc rá meri bízni a maga és társa életét egy törékeny dióhéjra, amelyet ráadásul még hajózási szakember sem ellenőrzött."
Igy aztán  csónakunkat az Eretnek névre kereszteltem.
Szerencsére igen sok hivatalos személy támogatott bennünket. Jacques Gavini, francia tengerészeti államtitkár személyes beavatkozására megkaptam a hajózási engedélyt. Ezek után az Eretnek, francia lobogó  alatt,  útnak indulhatott Amerika  felé.

(...)

Nincs szél. Teljesen letört ez a szörnyű hasmenés és a vérzés. Nem merek enni; ha így megy tovább, a csónak megérkezik, de csak a holttestemmel. Már nem értem és nem is tudom, hol vagyok. Csak egy dolgot kívánok, ha a csónak célhoz ér: valaki keresse fel nevemben a hajótöröttek részére írott könyv szerzőjét, és jól pofozza fel, mert könyve csak arra jó, hogy tönkretegye a lelkierejét annak a szerencsétlennek, aki olvassa. Igy ír a jóember: „Számos fregattmadár feltűnése arra utal, hogy a föld nincs messzebb 100 mérföldnél." Hát már nyolc napja számos fregattmadarat láttam, és megtettem vagy 300 mérföldnyi utat. Tanulság: a szerző becstelen, amikor olyasmit állít, amiről tudja, hogy valótlanság; ha pedig nem tudja, akkor ne írja meg. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik a passzátszélről értekeznek: a napnál világosabb, hogy ők maguk sohasem győződtek meg állításaik helyességéről. Az Antillák szomszédságában két nap szél jut tíznapi teljes szélcsendre.
Apró probléma: ha óránként körülbelül száz métert teszek meg, mennyi idő alatt futom be azt a 150 kilométert, amely elválaszt a szárazföldtől? - ha van ilyen egyáltalán.
El fogok pusztuni, a melegtől, a szomjúságtól, az éhségtől: valóban minden összefogott ellenem. Ma reggel óta a saját levemben fövök: szörnyű a hőség, egyetlen felhő sem enyhíti, s ugyanakkor tőlem 800 méterre vastag felhőtakaró borítja az eget. Érdekes, menynyire gyötri az embert az üldözési mánia, ha a tengeren van; az az érzése, mintha minden ellene esküdött volna, mintha nem bírná tovább. A könnyű szellő lassan hajtja előre az apró felhőfoszlányokat:, inkább megkerülik a napot, semmint elébe menjenek és védelmet nyújtsanak nekem.
Erőm fogytán. Ha nem sikerül, akkor tényleg az az oka, hogy minden összefogott ellenem: nincs szél, csak velőtforraló hőség. Tegnap zuhogott az eső körülöttem, s rám egy csepp sem esett - kegyetlenség. Vitorlám balfelé csapkod, nyilván a passzát. A passzátszelek zónájának meghatározása szerintem: zóna, ahol gyakorlatilag soha sincs szél. Még az a vigaszom sincs meg, hogy a zavaros szelek zónájába jutottam; az ugyanis ebben az évszakban csak az 5°-ig terjed. Ezen a szélességen pedig már rég földet értem volna. S mindezek tetejébe ez a borzasztó hasmenés . . . Most már tisztán látok: ha vihar támadna, istenemre, nem vetném ki az úszóhorgonyt! Sorsomra bíznám magam. Mit tettem, mit tettem! Miért is nem álltam meg a Kanári-szigeteken!
Harminckét napja már, hogy nem láttam hajót, s huszonegy napja repülőgépet; teljesen kétségbe vagyok esve, már csak azért is, mert Jack kijelentette: nem fog sikerülni az erős szelek, a viharok és a tájfunok miatt, s valójában a teljes szélcsend miatt vall kudarcot a vállalkozásom. Legalább S. O. S. jeleket tudnék leadni! De sajnos! esztelen próbálkozás volna, hisz nincs, aki felfigyeljen rájuk! Egyetlen felhő sem takarja el a napot, pedig bőven van belőlük! Egyáltalán nem értem: most meg egészen alacsonyan szálló, apró felhők haladnak el sebesen, idelenn pedig olyan tökéletes szélcsend van, amilyet még a Földközi-tengeren sem tapasztaltam. Ó, ha meg tudnék fürödni!

Szombat, december 6. - Eléggé erős északi szél kerekedett, ez is jobb a semminél. Reggel még három „fehérfarkú trópusi madarat" láttam: ilyenkor a partnak 60-80 mérföldnyire illik lennie. Azért mégiscsak lehetetlen, hogy egy hajótöröttek részére írott könyv szerzője mindenben tévedjen: holnap vagy holnapután mégiscsak meglátom talán a földet? Leírom utolsó akaratomat, mert hátha nem érkezem meg élve!
í. Azt kívánom, hogy a feljegyzések alapján állítsanak össze egy könyvet, amelynek jogai feleségemet, Ginette Bombard-t illessék meg.
2.   Intézkedések feleségem és  gyermekem élete felől.
3.  Szükségesnek tartom  kijelenteni:  semmiképp sem  szabad,  hogy más hajótöröttek is áldozatul essenekegyes amorális   szerzőknek, akiknek a hajótöröttek számára írott könyveiben egyetlen adat sem pontos a szárazföld   közelségének jeleire   vonatkozólag, s akik az emberek önbizalmát letörve, halálukat okozzák. Halálomért azok is felelősek, akik hibájából most nincs adókészülékem.
Végül a következőkkel fejezem be: kísérletem ötven napra érvényes; ha holtan érkezem is, a hajótöröttek ne veszítsék el a reményt. Kívánatos volna, hogy a közép- és szakiskolákban a csillagászati és földrajzi ismeretek tanítását gyakorlati hajózási oktatással  is  egészítsék  ki.

Vasárnap, december 7. - Még mindig sehol semmi, de már nem lehetek messze (írásom itt újra lendületesebb lett). Ginette-ért, Nathalie-ért, Renaud-ért és Anne-ért kell, hogy élve érjek partot, de szörnyű  nehéz. A nap kegyetlenül tűz, szomjas vagyok. Vizem erősen fogy, legfeljebb 5 liternyi van még: borzasztó rágondolni, mennyit öntöttem a tengerbe! Literszámra!... Keveset halászom, de a zsákmány elegendő: szörnyű volna, ha újra tengervizet kellene innom, meg hallevet - ráadásul ez a kimerítő hasmenés! Valóban sokat szenvedek. A tegnapi északi szél 18 mérföldnyit délre sodort, így hát eltávolodtam Désirade-tól, a legközelebbi parttól. Most újra alábhagyott, kétségbeejtő. A tengerészeti útmutató mindenesetre megállapítja (Antillák, 2. köt., 8. old., 9-14 sor): „A passzátszél decembertől március-áprilisig a legerősebb és legrendszeresebb. Ekkor hatol a legészakabbra, és átlagosan 4 Beaufort körüli erővel, kelet-északkelet és északkelet felől fúj." Megáll az ember esze, mi minden zöldséget ki tudnak nyomtatni! Ha leghamarabb holnap vagy holnapután nem pillantom meg a földet, akkor már semmit sem értek, s nem érdekel többé az egész. Induláskor, 150 20' körül, 12 óra 10-kor végeztem a helymeghatározást; most pedig, vagyis a mai napon 15 óra 10-kor. A különbség 3 óra, tehát a nyugati hosszúság 60° 20'-e körül lehetek - Désirade a 61. fokon van, azaz 38 mérföldnyire nyugatra . . . Dominique és Marie Galante a 61° 20', illetve 61° 12'-en vannak, vagyis 56, illetve 49 mérföldnyire. Tehát? Még ha 30 mérföldet teszek meg egy nap alatt, holnap akkor is 28, illetve 19 mérföldnyire kellene lennem a parttól. Ha mindezek után sem látok semmit, akkor leteszem a lantot. Már rettenetesen elegem van az egészből. Folyton csak szegény Ginette-emre gondolok, aki nyilván félholt az aggodalomtól.
16 óra 30. - Nyugodtan elmondhatom, hogy minden összeesküdött ellenem, A szél feltámadt, de dél felé hajt. Nem valami óriási szerencse. Üsse kő, megyek délnek: a 240 mérföldnyire levő Grenadáig van helyem bőven: csak éppen túlságosan lelassítja előrehaladásomat  ez  az  elsodródás.
Az előjelek mind a szárazföld közelségére utalnak. Itt-ott kis fadarabkák úszkálnak a vízen, pérhalakra emlékeztető halak követik az Eretneket: mind olyan jel, amely a nyílt tengeren nem figyelhető meg. De én  a szárazföldre volnék már kíváncsi!

Hétfő, december 8. - Még mindig sehol semmi, újra elült a szél. Nehezen hihető, hogy olyan fráterek, akik könyvet írnak az amerikai tengerészet részére, minden egyes pontban tévedjenek. A szerző kijelenti, hogy a parttól legfeljebb 300 mérföldnyire látni fregattmadarat; ha feltesszük, hogy a legutóbbi, amelyet szerdán láttam, tényleg az volt, akkor jóval  messzebb repült 300 mérföldnél.
Szombat reggel újabb három trópusi madarat látok: róluk a könyv egészen félreérthetetlenül nyilatkozik: egyszerre három annyit jelent, hogy a part 60-80, na nem bánom, 100 mérföldnyire van. Ha felteszem, hogy szombaton meg vasárnap 40, és utána is 40 mérföldet tettem  meg, akkor  maximum  20 mérföldnyire kell  lennem. Ezzel szemben nem látok semmit, s újra kíméletlenül meleg nap készül. Az ötvenedik napja vagyok tengeren, vagyis átlagban napi 54 mérföldet tettem meg, eleinte jóval többet, azóta pedig - egy nap kivételével - tartom a 30 mérföldes átlagot. Újra elült a szél, egy árva szellő se rebben.

A Kanári-szigetekre (550 mérföld) tizenegy nap alatt értem el. Ezúttal ötször akkora távolságot kell megtennem: ha az időnek is az ötszörösét veszem, ötvenöt napot, akkor szombaton kell megérkeznem
Már nagyon kevés a vizem, a tengervizet pedig nem bírom az erős hasmenés miatt; keveset halászom, a halak bizalmatlanok. De hát nem törődöm velük, mert bőven van repüíőhal. Végszükség esetére meg itt az egész élelemtartalékom: megeszem, s aztán elpusztulok. Ha valaki a tapasztalataim alapján könyvet írna a hajótöröttek számára, az jól vésse eszébe, hogy a különféle madarak jelzik ugyan a szárazföld közeledését, de már jó pár száz mérfölddel előbb. Kétségbe vagyok esve; mégis ki kell tartanom. Szörnyű! Bárcsak pontosan meg tudnám határozni a hosszúságot! Az az érzésem, hogy ha tudnám, hol vagyok, egészen más lenne a hangulatom, még ha a véltnél jóval keletebbre volnék is. Azt hiszem, a szigetekről valamennyi hajó nyugatra, az Antilla-tenger felé indul, így hát egyáltalán nincs eshetőség rá, hogy akár eggyel is találkozzam. Eszembe jut, hogy még az utam kezdetén egyszer erős szélben kivetettem az úszóhorgonyt! Most már egy életem, egy halálom: fennhagyom a vitorlát, bármi történjék is. De hát szélnek nyoma sincs! Istenem, mit csináljak, hogy megszűnjék végre ez a kibírhatatlan   bizonytalanság?
Gyalázatosán meleg napra van kilátásom. Egyetlen felhő sem takarja el a napot. Minden elképzelhető nyomorúságot lehetségesnek tartok. Zuhoghat körülöttem, de rám egy csepp sem esik; köröskörül beborulhat, de rám változatlanul tűz a nap; a szabályos passzátszél időszakában egy szeles nap után egy szellős nap, majd két-három teljesen szélcsendes nap következik. A csónak gyakorlatilag mozdulatlan: már három napja, hogy vízbe dobtam, de még mindig látom a hátam mögött a fluoreszcein zöld foltját; így van ez 22-e, szombat óta. Húsz napja tart a szinte teljes mozdulatlanság. Hogyan lehettem olyan ostoba, hogy hittem egy „szakemberek" által írott könyvnek! Ezt nem felejtem el nekik! Csak éppen nem maradok életben - szerencséjükre! -, hogy a fejükhöz vághassam megállapításaikat! Húsznapi szélcsend, amikor a „passzátszél a legszabályosabb és a legerősebb!" Ha ilyen marad az idő, lehetetlen, hogy élve érjek partot, pedig nem lehetek messze.
14 óra 30. - Na tessék! Úgy kezdődik, mint pénteken: teljes szélcsend, petyhüdten csüngő vitorla! Éljen a passzát! Azt fogjuk majd mondani: ez a jele annak, hogy közel a szárazföld. Nos, mutassák nekem azt a földet! Semmi remény, még holnapra sem, hiszen egy tapodtat sem mozdulok előre.
16 óra. - Jó volna megfürödni és alaposan megvizsgálni a hajó víz alatti részeit. Az Eretnek épségben meg fog érkezni, még ha egy hónapig tart is az út - föltéve, hogy egy kardhal közbe nem avatkozik !
16 óra 30'. - A tenger hullámzik, jeléül annak, hogy valamerre fúj a szél, de itt még gyenge szellő sem érzik. Melegem van, gyötör a  szomjúság.
17 óra. - 40 mérföldnyire sem vagyok Dominique-től, mégsem fogok soha odaérni, mert nincs szél (s olyan rendetlen írással, ahogyan soha az életben nem írtam, hozzáfűzöm): micsoda kegyetlen nap  ez is!
Hosszas számításokát végeztem a helymeghatározás időpontjával kapcsolatban:
Október 19:  15°-nál voltam, helymeghatározás  12 óra  15-kor;
November 14: helymeghatározás 14 órakor, 1 óra 45 perckor később. Tehát a 41. foknál voltam, vagyis eddig az időpontig 1568 mérföldet tettem meg, 59 mérföldes napi átlagsebességgel;
December 8: helymeghatározás 15 óra 10-kor. Helyzetem 59°, vagyis 14-e óta 1044 mérföldet tettem meg, 43,; mérföldes napi átlagsebességgel. 116 mérföld van még hátra, vagyis híres madaraim 300, illetve 200 mérföldre repültek a parttól. A térkép szerint szerdán vagy csütörtökön, esetleg pénteken kell megérkeznem, ha lesz szél. De hát vajmi gyengén fújdogál.
A teljes szélcsendnél rosszabbat el sem tudok képzelni. Az Eretnek farán ülve figyelem a vérszegény barázdát, amelyet maga mögött hagy, midőn messziről észreveszek egy fekete, reszkető lapos tömeget. Amint egyre közelebb ér, mind jobban meg tudom különböztetni rajta a villogó, fehéres foltokat. Amikor vagy tizenöt méternyire ér, rádöbbenek, hogy ez a monstrum egy hatalmas rája. Minden józan megfontolás ellenére megnyugodom, mihelyt felismerem ezt az „élvezhető" állatot, s hidegvérrel elkezdem fényképezni, nem is gondolva arra, hogy ezúttal engem fenyeget az „elfogyasztás" veszélye. A rája nem  jön közelebb, tartja a távolságot.
Vagy két óra hosszat követ, majd elnyeli a mélység, mint valami feketén fénylő fémlemezt. Jóval később egy dakari halász kijelentette:
„Ekkor fenyegette a legnagyobb veszély:  a rája egyetlen mozdulatával felboríthatta volna  a csónakját, vagy pedig a levegőbe felugorva rázuhanhatott volna!"

Kedd, december 9,15 óra. - Az első gyenge fuvallat tegnap este hét óta; bárcsak kitartana! A nap továbbra is kegyetlenül tűz; egész éjjel rémképek gyötörtek. Még mindig sehol semmi, az volna a csoda, ha látnám a partot, hiszen tegnap alig haladtam valamit. Ma reggel ismét három trópusi madarat láttam: rikoltoztak, márpedig nem valószínű, hogy a madarak a parttól távol rikoltoznak. Összeállítottam magamban annak a vacsorának a menüjét, amelyet egy ismerősöm - aki fogadott, hogy nem fogok megérkezni - fizet majd nekem. Két változatot gondoltam ki. Az első: libamáj szarvasgombával, rákfelfújt, roueni kacsa, szalmakrumpli, különféle sajtok, omlett gyümölcsízzel, pezsgővel hűtött gyümölcs. A második: homár Thermidor-módra, gombás fogoly pirított kenyéren, zöldbab, különféle sajtok, Suzette féle palacsinta (legalább egy tucat), pezsgőben hűtött gyümölcs. A borok: Muscadet, Pommard 1928, Vosne-Romanée 1930, Mouton-Rotschild 1947, Cháteau-Yquem 1929, Vieille Cure és szivar.

(Folytatjuk)

Forrás: Alain Bombard: Önkéntes hajótörött. Világjárók 16. Gondolat, Budapest, 1964. Fordította Nagy Géza